A forradalom előérzete : Márai és 1956
Mentés helye:
| Szerző: | |
|---|---|
| Közreműködő(k): | |
| Formátum: | könyv |
| Nyelv: | magyar |
| Megjelenés: |
[Budapest] : Helikon,
2016
|
| Tárgyszavak: | |
| Címkék: |
Új címke
A tételhez itt fűzhet saját címkét!
|
| Megjegyzés: | Megjegyzés: MÁRAI-program, leltári szám: 266351-2 „Ez a törvényen kívüli állapot csak előjátéka valaminek; s nem az oroszok lesznek főszereplői a drámának, amely készül; a magyar forradalom érik minden tünet mögött” – írta e sorokat naplójába 1945-ben Márai Sándor. Az orosz katonák fosztogatásáról szólva az író váteszi jóslatot fogalmazott meg – ilyen tárgyú írásainak kibővített gyűjteménye A forradalom élőérzete című kötet második kiadása. A roppant gazdag válogatás Márainak azon esszéiből, naplóiból, cikkeiből, rádiós jegyzeteiből ad bőséges anyagot, amelyek a forradalom előérzetéről, később a forradalom lelki és érzelmi támogatásáról, majd a megtorlás hírei által kiváltott iszonyodásáról számolnak be. Ennek megfelelően a kötet három nagy fejezetre tagolódik. Az első („A Bűn füstje elfödte a napot”) 1945-től a forradalom kitöréséig terjedő évtized írásaiból közöl szemelvényeket. A második rész („Ez most a mi forradalmunk”) az 1956 nyarától 1957 elejéig keletkezett írások és rádiós beszédek válogatása. Míg az utolsó egység („… elkezdődött a hideg árulás korszaka”) a megtorlás hozzá eljutó hírei által kiváltott gondolatainak a foglalata. Az idézett írások túlnyomó többsége Márai Sándor emigrációban töltött éveiben keletkezett, hiszen az író 1948-ban hagyta el Magyarországot. Tehát nem voltak közvetlen tapasztalatai a hazai helyzetről, ám a személyesen megszerezhető ismeretek hiányát bőven ellensúlyozták pontos, megbízható értesülései és még inkább hihetetlen empátiája. Márai történelemszemléletének zseniális perspektívájára jellemző az a nézete, hogy mivel a II. világháború után – a szovjet megszállás miatt – elmaradt a magyar társadalom forradalmi, katartikus megtisztulása, szükségszerűen be fog következni egy népfölkelés – e gondolatát 1952-ben vetette papírra. Pontosan érzékelte, hogy Magyarországon az írók képtelenek őszintén megszólalni: „magyar író odahaza nem mondhat többé mást, csak amit a szovjet katekizmus szerint hinnie és mondania kell” – írta 1956 szeptemberében. Éleslátóan kommentálja Rajk László és társainak újratemetését, majd a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzeteiben egyformán jelen van a forradalom győzelmébe vetett bizakodása és a nyugat tétlensége miatt érzett csalódottsága. Dicséri a magyar írók forradalmi szerepvállalását, szellemi helytállását, együtt érez a szenvedő lakossággal, de 1956 novembere után a tehetetlen fájdalom és a lesújtó erkölcsi ítélet jellemzi megszólalásait. Olaszországba utazva már tudja, hogy az események visszafordíthatatlanok, a forradalom ügye vereséget szenvedett. A római Piéta előtt imádkozik a magyar népért, mást nem tehet. A bőséges válogatást adó szemelvénygyűjtemény egy zseniális elme és egy erkölcsi fenomén reflexióit adja közre a magyar forradalom előzményeiről, lefolyásáról és következményeiről. |
|---|---|
| Fizikai leírás: | 313, [2] p. ; 19 cm |
| ISBN: | 978-963-227-828-5 |