| Megjegyzés: | A neves filozófus legújabb könyvével a tiszta ész kritikája helyett, vagy éppen amellett, a modern ész kritikáját nyújtja át leendő olvasóinak. Salamon János filozófiai munkája a belső megújulás, a romlatlan, édeni állapotokhoz való visszatalálás sürgető imperatívuszát harsogja a jóra és a társadalmi igazságosságra egyre süketebb korunkban. Vészharangokat kongat az értekezés írója, aki egyike azon keveseknek, akik tisztában vannak az emberi természet milyenségéve, annak isteni, állati és démoni aspektusaival egyaránt. Gondolatai felkavaróak, de ezzel juttathatja el olvasóit egy olyan katarzishoz, mely után megtisztulva szemlélhetjük saját helyünket, lényünket és életünket, valamint a minket körülvevő világot és a benne lejátszódó folyamatokat. Mert be kell látnunk, valahol az emberiség elvesztette a paradicsomot, ami nem egy égő pallossal védelmezett kert, hanem a bolygónk, a megélt valóságunk, a természet, mellyel már nem áll fenn harmonikus viszony, egy leigázandó másikká, sőt ellenséggé degradáltuk hajdani közös édenünket. A könyv etikai és morálfilozófiai oldala a kortárs biopoétikai diskurzusba szervesen illeszkedik, feltárja az ember irracionalitásának ijesztő mélységeit és destruktív határtalanságát. Salamon szerint a reformációval kezdődő modern állapotban a lassú szekularizálódás, a misztikumot elvesztett társadalom számára nem maradt más, mint megteremteni a földi paradicsomot, humánumba csomagolni a jogok kikövetelését és a felhalmozás beteges legitimálását. A könyv egyes fejezetei ismert fogalmak mentén mutatják be a modern ember, a modern ész és logika működését, így olvashatunk a modern ember ideáiról, szenvedélyeiről, beavatási szertartásairól, dilemmáiról, keserveiről, mítoszairól, tévelygéseiről, rögeszméiről, politikai ábrándjairól, s végül megváltásairól. |
|---|
