Hegyen épült város : tanulmánykötet : válogatás a fiatal kutatók és doktoranduszok nemzetközi teológuskonferenciáin elhangzott előadások anyagából

Saved in:
Bibliographic Details
Other Authors:
Format: Book
Language:Hungarian
English
German
Published: Budapest : KRE L'Harmattan, 2016
Series:Károli könyvek. Tanulmánykötet, ISSN 2062-9850
Subjects:
Tags: Add Tag
Be the first to tag this record!
Description
Item Description:Egyes tanulmányok angol és német nyelven
2012 novemberének első napjaiban került sor harmadik alkalommal a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciájára, amelyre öt országból több mint hetven előadó érkezett. Elsősorban az itt, másodsorban pedig az ezt követő két évben ugyanezen a rendezvényen elhangzott előadások legjobbjaiból tanulmányok is készültek - ezek kaptak helyet a jelen kötetben, a konferencia hat szekciója (és így téma) szerint fejezetekbe rendezve. Szávay László és Jenei Péter bevezető sorai után a Ballagi Mór - Bolyki János szekció biblikus tudományokkal, Ó- és Újszövetség-kutatással, valamint a Biblia hatástörténetével foglalkozó dolgozatai olvashatóak. Ezt követik az Augustinus szekció teológiai és teológiatörténeti, patrisztikai, dogmatikai, etikai és kánonjogi írásai, az Ipolyi Arnold szekció egyháztörténeti és a Szenczi Molnár Albert szekció egyházi művészet- és művelődéstörténeti írásai, illetve a Sztehlo Gábor szekció gyakorlati teológiai, katechetikai és pasztorálpszichológiai dolgozatai. Az utolsó részben tanulmányozhatjuk a Comenius szekció öt tanulmányát: csupa mesterszakos hallgató írását interdiszciplináris témákban (pl.: a kiskunfélegyházi Kalmár-kápolna építése; kígyószimbolika a héber Bibliában és a görög mitológiában; vagy az iszlám vallás és jog jogbölcseleti összehasonlítása a német jogrendszerrel). A kiadvány helye teológiai szakgyűjteményekben van.
Physical Description:404 p. : ill. ; 23 cm
Bibliography:Bibliogr. a jegyzetekben
ISBN:978-963-414-195-2
ISSN:2062-9850