A víz emlékezete : versek

Saved in:
Bibliographic Details
Main Author:
Format: Book
Language:Hungarian
Published: Budapest : Pesti Kalligram, 2016
Tags: Add Tag
Be the first to tag this record!
LEADER nam 22 c 4500
001 000899465
005 20161007123917.0
008 161003s2016 hu 000 1 hun d
020 |a 978-615-5603-47-1 
040 |a KELLO  |d ELTE  |b hun 
041 0 |a hun 
080 |a 894.511-14Ladik K. 
084 |a L 13 
100 1 |a Ladik Katalin  |d 1942- 
245 1 2 |a A víz emlékezete  |b versek  |c Ladik Katalin 
260 |a Budapest  |b Pesti Kalligram  |c 2016  |e Debrecen  |f Kapitális Kft. 
300 |a 137, [5] p.  |c 20 cm 
520 |a Ladik Katalin izgalmasan sokarcú, sokműfajú pályája az 1960-as években kezdődött Újvidéken, amely akkoriban a kelet- és közép-európai neoavantgárd egyik székvárosa volt. E pálya folytatódott és terebélyesedett ki az Új Symposion című kulturális, irodalmi folyóirat évfolyamaiban, miközben a versírás mellett művelte az akusztikus és vizuális költészetet, a performance-t, a happeninget, a mail artot. 1992-ben telepedett át Vajdaságból Budapestre, ahol – mint Radics Viktória írta – "életműve és testművészete idegennek" bizonyult; annak a színpadon is előadható költészetnek, amit művelt, "Magyarországon csupán a posztavantgárd szubkultúrában" volt helye, hiszen itt az avantgárd mindig is zárvány volt, ellentétben a vajdasági irodalommal. Ezek után egyáltalán nem meglepő, ha Ladik Katalin újabb versei a posztavantgárdtól való eltávolodását mutatják. E versek persze korántsem a lírai realizmus sajátosságaival jellemezhetők, sokkal inkább a nálunk is honosabb abszurd és a szürrealizmus stílusjegyeivel írhatók le. Verseinek egyik kompozíciós elve az ellentétek ábrázolása, az oximoronok sűrű előfordulása és a reális tények szürreálisba csavarása: "Még álmomban is a sziklák sírását hallom, / amint önkívületig veri őket az eső. / Ezen a hideg tavaszi reggelen / kizöldült házamon a libabőr" (Kizöldült házamon a libabőr). Vagy: "Egy harapásnyi napfény kellene, / egy szigetlakó, / hogy lenyalja hasamról a tengert" (Bennem is fázik a tenger). Ladik Katalin szemlélete és költői képei jócskán egyszerűsödtek, és fölvillantják az elemi költészet tiszta eszközeit. 
520 |a Ez az elemi mivolt nem csupán abban nyilvánul meg, hogy a kötet csaknem összes versében az élet egyik alapvető eleméről, a vízről van szó, hanem abban is, hogy a dolgok elemivé csupaszítása, a motívumok redukciója tiszta, világos, áttetsző versnyelvet hozott. E tiszta és egyértelmű nyelven ábrázolja a világegyetem, benne a Föld és rajta a víz életglóbuszát. És a versek sora lassan-lassan egy nagy glóbusz-leírássá szervesül, a kötet egésze pedig a figyelő, mélyre néző ember természeti környezetének leírásává lényegül, miközben fönnmarad a lírai ego centrális szerepe. A víz, az esőfelhő, a tenger, a jég, a hó, a gőz megannyi képe a kozmikus egészbe helyeződik, és mint az élet alapeleme ábrázoltatik a mindvégig origóban maradó lírai alany segítségével. Kozmikus végtelenség és a "csöppnyi" részletek ellentéte és nagy egésszé váló harmóniája figyelhető meg a kötetben: "Villódzó plazma leszel sötét égbolton, / tükröződése egy távoli csillagnak, / egy didergő csillag, mély elhaló kiáltásának" (Mindent láthatsz, amit én látok). Ladik Katalin új verses kötete tehát jól látható elmozdulás a maga posztavantgárd előzményeitől, és egy nagy lépés a kozmikus távlatokat is megverselni képes elemi költészet felé vezető úton – kortárs költészetünk jelentős darabjaként. 
598 |a könyv 
850 |a B2