Összegyűjtött versek
Mentés helye:
| Szerző: | |
|---|---|
| Közreműködő(k): | |
| Formátum: | könyv |
| Nyelv: | magyar |
| Megjelenés: |
Budapest ; Pozsony : Pesti Kalligram : Kalligram,
2016
|
| Címkék: |
Új címke
A tételhez itt fűzhet saját címkét!
|
| Megjegyzés: | Megjegyzés: MÁRAI-program, leltári szám: 264019, -20 E kötet Baka István lírai életművének legteljesebb gyűjteménye, amely szöveggondozói elveiben követi a Szegeden 2003-ban megjelent Versek fölfogását, és tartalmazza a költő Pécsett, 1996-ban kiadott, még Baka István által összeállított, de már posztumusz megjelenésű kötetének anyagát is. A versek közlési sorrendjét keletkezésük időrendje határozza meg, az 1970-es évek küszöbétől a költő halála évéig sorakoznak a művek. A függelékbe kerültek a Korai versek, a Gyűjteményes kötetekből kimaradt versek, az Alkalmi, tréfás versek, a vázlatok, variációk és töredékek, valamint a Hátrahagyott versek. Ilyen módon tehát teljes kép alkotható a 20. század utolsó harmada magyar költészetének egyik legnagyobb alakjának lírikusi munkásságáról. Baka egyik első, ars poeticaként olvasható vallomása úgy szól, hogy "Lassan kilépek az ifjúkorból, életem sorssá kezd válni, s én ebből azt szeretném versbe menteni, ami másokéval is közös. S ezért először magammal vetek számot..." Vagyis fiatalon a közösségi élmény megszólaltatja kívánt lenni. Másik hitvallása szerint nem is a lírai én a legfontosabb versalkotó tényező, hanem a megalkotott szókép. És csakugyan, már első kötetének (Magdolna-zápor, 1975) fogadtatásakor képvilágának tisztaságát méltatták a kritikusok. Baka István azonban korán sajátosan egyéni költői útra lépett. Mivel az 1945 utáni magyar költészet csaknem minden jelentős fejleménye József Attila lírahagyományára utalt vissza, ettől a tudatos, saját utat kereső költők két irányban próbáltak eltávolodni: vagy az Újhold polgári-nyugatos örökségéből kiindulva vagy a Nagy László képviselte "népies" törekvések mentén. E széttartó poétikák között indult el - valahol középen - Baka István, aki persze nem akarta kiiktatni költészetéből a közösségi ihletésű hagyományt, ugyanakkor a meglehetősen egkopott szubjektív vizuális-képi hagyományt sem óhajtotta folytatni. Inkább egy külső archimédeszi pontot keresett versvilága támasztékául, és ezt az orosz költészetben találta meg. Az "oroszos stílus" attribútumai közé tartozott az elvágyódás, a melankólia, a természetábrázolás iránti erős vonzalom (szomorú ősz és zord tél), a romlás és az elmúlás tudata, a tehetetlenség és a feleslegesség érzete, a megjelenített kis világ kozmikus dimenziójának sejtetése. E tényezőkből is adódik a Baka versek egyszer álomszerű, máskor mitikus, olykor alakváltó formáinak változatossága, gyakori emblematikussága, allegorikussága, jelképi ereje. Jeszenyin, Blok, Tyutcsev, Nyekraszov, Ahmatova, Cvetajeva, Paszternak, Mandelstam és Jevtusenko hatására alkotta meg a maga egyedi alakmását, Sztyepan Pohotnijt, miközben szorgalmasan fordította is az orosz költőket (e kötet műfordítást nem közöl). Az évtizedek során aztán egyre mélyült és gazdagodott ez az "oroszos versvilág". Az összegyűjtött versek szerkesztési elveiről, filológiai sajátosságairól előszó tájékoztat, maga a kötet Baka István egész lírikusi életművének leghitelesebb foglalata. |
|---|---|
| Fizikai leírás: | 564 p. ; 22 cm |
| ISBN: | 978-615-5603-39-6 |